5 éves, azaz 1826 napos lett pingvinem, Gergo777.
2006. szeptember 22-én regisztráltam. Az összes eddigi ingyencuc, háttér, kitűző megvan neki. Fontos mérföldkő ez számomra, 5 év sok idő. A Club Penguin rengeteget változott az 5 év alatt, jó és rossz irányba egyaránt.
Az első parti amin részt vettem az a világítótorony megnyitása volt. Fehér-piros szalagokkal volt feldíszítve a világítótorony, kint a “Grand Opening” tábla várta a pingvineket. Az ingyencucc az emeleten volt, egy piros sapka, amit később sajnos újra visszahoztak. Az újságban egy piros-fehér pólót is lehetett kapni, amit 750 coinért lehetett megvenni.
(A coin a világítótorony támogatására kellett.)Bent a világítótoronyban játszott a Penguin Band, amiben Franky, a gitáros az első koncertjét láthattuk.


Az első kitűzőm a világítótorony kitűző volt, amit a Plaza-ban lehetett felvenni. A Pet Shop és a Pizza Parlor között volt elhelyezve, mert ugye akkoriban a színház építése még csak tervben sem volt. Ez volt a 14. kitűző, 2006. szeptember 22-ig lehetett megszerezni. (Ma már 181 kitűző létezik.) A kitűző így néz ki:

Aznap sikerült megtalálnom a Gift Shop-ot is, ahol 12 hátteret tudtam megszerezni, köztük az “Oasis Background”-ot is, amelyet még a mai napig sem hoztak vissza, ezért ez egy különleges háttér számomra. A háttér így néz ki:

Ez után jött a halloweeni, majd a karácsonyi parti. A világítótorony megnyitása után először jöhetett a szigetre Rockhopper. Közben megépültek a Jet Pack leszállópályái is. A katalógusban pedig jó régi ruhákat lehetett megvenni. A Club Penguin-nak alig volt 10-20 szervere, nem sokan játszottak még ilyenkor.
Hiányzik a régi Club Penguin, de az emlék örökké megmarad!
Boldog Születésnapot, Gergo777!



2 Hónaoppal idősebb vagy nálam!
Boldog születésnapot!
Én nemsokára 3 éves leszek. (CP-n)