Új újság! – #200. szám – Tele érdekességgel!

Csütörtökön szokás szerint megjelent az új újság.
EZ MÁR A 200. szám! Nézd meg itt a 200. számot.

Benne:

FESTIVAL OF FLIGHT!

A parti augusztus 14-től augusztus 18-ig tart majd, tehát 4 napos lesz.
A sziget a levegőbe emelkedik, a CP történelmében először!
Fújd fel a ballonokat, vedd fel a JetPack-dat (!) és ünnepelj!

Az újságból ki lehet venni, hogy ez a mondat mindenkinek szól:
SECRET!

A mondatból az is kivehető, hogy lehet majd találkozni Gary-val!
Az ez előtti újság írta, hogy Gary a legmagasabb hegyről fogja nézni az eseményeket.
Tehát az új szobában lehet majd találkozni Gary-val?

Parti-cuccok:
SECRET! 2
Mindenhol JetPack.
A barna pingvinen pedig egy ZÖLD REPÜLŐS SAPKA van!
Akár 2 ÚJ ingyencucc is lehet majd a partin!

200. ÚJSÁG SZÁM!

200 newspaper
Elérkeztünk a 200. számhoz is!
Az első szám 2005. október 24-én jelent meg azóta szinte minden megváltozott benne. Régen még fekete-fehérben volt nyomtatva.
Aunt Arctic első  tanácsadó cikke 2006. májusában jelent meg és a főszerkesztői állást végül 2008-ban kapta meg.
Mint tudjuk az újság szerkesztője: Aunt Arctic, aki minden csütörtökre ír több új cikket is.

-A “Penguin Times” elért már a 200. számhoz! – mondta Aunt Arctic.
-Örülök, hogy elértünk ide is, és köszönöm a sok pingvinnek is, akik sok verset, viccet beküldtek a szerkesztőséghez!

Underwater Adventure előadás!

Underwater adventure eloadas
Végre nem egy visszahozott, hanem egy vadonatúj előadás közeleg a Színházban! Ez augusztus 21-én kezdődik és szeptember 10-ig tart!
Ez az előadás a víz alatti dolgokról szól majd.

101 Days Of Fun!

A 101 Days Of Fun folytatódik! A következő heti események:

Augusztus 13.:
Aunt Arctic milyen szemüveget hord? Megtudod, ha megnézed a B5 oldalt,
ezután  mond el 5 barátodnak.

Augusztus 14.:
Találd meg az új kitűzőt! Hívd fel úgy a kitűzőre a figyelmet, hogy más pingvinekkel alakíts egy széles kört a kitűző körül.

Augusztus 15.:
Csinálj az igludból egy repülőgépet, hívj pingvineket, és élvezd a repülést.

Augusztus 16.:
Menj a Pet Shop-ba és teszteld le a Puffle Roundup tehetségedet. Először fogd el a kék pufit, majd utána a többi színt is.

Augusztus 17.:
Beszélj csak hangulatjelekkel!
Nézd meg, hogy hányszor tudod rávenni őket, hogy smiley-t küldjenek neked.


Augusztus 18.:
Találd meg a pingvin-ikertestvéredet. Ha találtál olyan pingvint, akinek ugyanolyan a Játékos-Kártyája mint neked, jelöld be barátnak.

Augusztus 19.:

Kezdj el integetni a Cove-ben! Szerezz sok kék pingvint, majd alkossatok egy csoportot, és mondjátok azt, hogy:  ‘Wave’.

KÖZELEDŐ ESEMÉNYEK:

Augusztus 14.:
-Új kitűző.
-Festival Of Flight ünneplése! Te is segíts Gary-nek!

Augusztus 21.:

-Víz alatti parti! 20 napos parti, és a tenger alján levő életet mutatja majd be!
-Új iglu katalógus.
-Új bútor katalógus!

  • A megszavazott nyertes bútor itt lesz elérhető!

Augusztus 28.:
-Új kitűző.

New_Autograph_end

6 hozzászólás a(z) Új újság! – #200. szám – Tele érdekességgel! bejegyzéshez

  1. hbcs szerint:

    Szerintem a jet pack membercucc lesz :S

  2. Gergo777 szerint:

    Én is félek tőle, mert a JetPack-ot mindenhol tag pingvinen látok. De ott van még a zöld repülős sapka, ami jó, mert végre ÚJ! =)

  3. Vindovsz szerint:

    a zöld sapira én is gondoltam😀

  4. Gergo777 szerint:

    Végre nem visszahozott… xD

  5. Pisteeh szerint:

    Amúgy, aki emlékszik, régebben mondtam, hogy lesz zöld repülős sapka. xD (Csak azt gondoltam rosszul, hogy mikor, dehát én se látok a jövőbe…) A CP tényleg kiszámítható…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: